„A pogányok világosságává teszlek, hogy eljusson szabadításom a föld határáig.” (Ézs 49,6)
Néha úgy próbálok közelebb kerülni az Biblia üzenetéhez, hogy az akkor élt emberek helyébe gondolom magam. Például milyen érzés lehetett akkoriban olvasni az „Írásokat”, amikor még nem létezett Újszövetség? Jézusról azt látjuk az evangéliumokban, hogy tanult ember volt, tudott olvasni (ami akkoriban nem volt általános), és megbecsült tanító volt. Korábban nem gondoltam rá, hogy sokat kellett tanulnia - hiszen Isten volt. De mivel azt olvassuk róla, hogy megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel és (a bűnt kivéve) hozzánk hasonlóan megkísértetett mindenben, talán feltételezhetjük róla, hogy az Írásokat is tanulnia kellett. Az evangéliumok lépten-nyomon utalnak rá, hogy Jézus az Írásokra utal, még a kereszten is egy zsoltárt (Zsoltárok 22,2) idéz. Ha ilyen szemmel olvasom az Ószövetséget, néha olyan igékre bukkanok, amelyek nemcsak, hogy róla, de mintha egyenesen Neki szólnának. Így találtam rá a mai napi igére. Szilárdan hitte, hogy annak ellenére –vagy tán éppen azáltal –, hogy meg kell halnia, be fog teljesedni rajta ez az ígéret. Mennyi ígéret szól Neki, és milyen hit kellett, hogy a kereszthalálig el tudjon menni! Köszönöm Uram, hogy megtetted! |